Jogtudatosság és vállalkozásfejlesztés – Interjú Pomázi Gyulával

2022. április 26-án beszélgettünk a Kandó Klub keretei között Pomázi Gyulával, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökével a szabadalmi jog körüli kihívásokról. A beszélgetés témáját az adta, hogy 2023. január 1. napjától megváltozik az európai szabadalmi rendszer, és megnövekedik a vállalkozók jogtudatosságának, jogérvényesítésének és jogfenntartásának fontossága. A beszélgetést dr. Trautmann László, a Kandó Klub szakmai vezetője koordinálta, és a személyes hallgatóságként részt vevő egyetemi hallgatóknak is volt lehetőségük kérdéseket feltenni.

Pomázi Gyula, elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

05 – Online munka hosszútávon

A kerekasztal beszélgetés a Kandó Klubbal történő együttműködésben készült. Résztvevők: Szilas Gábor – Magyar Telekom, termékkutatási és piacstratégiai vezető; Fodor Attila – Kandó Kálmán Szakkollégium, Óbudai Egyetem; Fajkusz András – Business IT Club, Budapesti Corvinus Egyetem. Meghívott vendégeink azt a kérdést járták körbe, hogy az online platformok miként tudják segíteni a vállalkozóvá válást a fiatalok körében. A beszélgetést Póta Krisztián a Kandó Klub munkatársa vezette.

04 – Egyetemisták a COVID után – Kerekasztal beszélgetés

A kerekasztal beszélgetés a Kandó Klubbal és a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesülettel együttműködésben készült, a felsőoktatási intézményekben alkalmazott pszichológusok voltak a vendégeink: Füleki Beáta, a FETA ügyvezető elnök, FETA, Németh Marietta, Hallgatói Támogatás vezető, Budapesti Corvinus Egyetem, Perényi Andrea, pszichológus, karriertanácsadó, Budapesti Corvinus Egyetem. Meghívott vendégeink azt a kérdést járták körbe, hogy a járványhelyzettel együtt járó megnövekedett stressz és korlátozások milyen hatással voltak az egyetemi hallgatók mentális egészségére. A beszélgetést Baranyi Dániel, doktorandusz, a Kandó Klub titkára vezette.

„… az a feladatunk, hogy a jó gyakorlatokat osszuk meg …”

Beszélgetés Zsabka Zsolttal, az MKIK Fiatal Vállalkozók Kollégiumának elnökével, a Kandó Klub vezetőjével

Zsabka Zsolt

Zsabka Zsolt, a Fiatal Vállalkozások Kollégiumának elnöke, a BKIK alelnöke a Kandó Klub legutóbbi rendezvényének vendége volt. Az Óbudai Egyetemen a hallgatókkal folytatott beszélgetésben szó esett a Kamara szerepéről, a fiatal vállalkozók bizalmának megteremtéséről a Kamara iránt, a vállalkozóvá válás gondjairól és arról, hogy a Kamara hogyan tud segíteni ezeken a gondokon. A beszélgetést Trautmann László vezette. A beszélgetésen részt vett Sándor Tamás, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának hivatalvezetője is.

Olvass tovább

A vállalkozások összefogását segíthetik az egyetemek

Beszélgetés Lakatos Istvánnal, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanárával, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar általános dékánhelyettesével és Kovács Zoltánnal, az Innovateam Kft. tulajdonosával, a Fiatal Vállalkozók Kollégiuma tagjával.

Egyetemi Szolgáltató Központ - Egyetemi Kollégium - Egyetemi logó

2021. február 17-én beszélgettünk a Lakatos Istvánnal és Kovács Zoltánnal a vállalatok és az egyetemek közötti együttműködés lehetőségeiről, az ebből fakadó pozitív szinergiákról. A rendezvény a Kandó Klub keretében zajlott. A beszélgetést Zsabka Zsolt, a Kandó Klub elnöke nyitotta meg, és Trautmann László vezette, és Baranyi Dániel működött közre benne.     

Olvass tovább

„Az új technológia következtében az építőipar változóban van.”

Interjú Alföldi György egyetemi tanárral, a BME Építészmérnöki Karának dékánjával

Forráskép megtekintése

A Magyar Fejlődésgazdasági Társaság podcast sorozatot indított annak érdekében, hogy segítse a párbeszédet a mérnökök és a közgazdászok között ezzel is hozzájárulva a technológiapolitika és a gazdaságpolitika közötti összhanghoz. Alföldi Györggyel, a BME egyetemi tanárával, az Építészmérnöki Kar dékánjával beszélgettünk az építőipar átalakulásáról.

Olvass tovább

“A kollégák itt vannak, a hagyományok élnek, az iskolák működnek”

Interjú Dr. Jakab Lászlóval, a Műegyetem professzorával.

Podcast sorozatunknak ebben az adásában Dr. Jakab Lászlóval, a Műegyetem tanárával beszélgettünk a hazai elektrotechnikai ipar fejlődési lehetőségeiről, a fiatal mérnökök felkészültségéről és a multinacionális vállalatok hatásáról a magyar műszaki fejlődésre. Az interjút – rendhagyó módon – írásban adjuk közre technikai okok miatt.

Műegyetemi kutatók pályájuk fontos mérföldkövénél | Budapesti ...

Az interjút készítette: Baranyi Dániel Martin, Bonyhády Elek, Kiss György, Trautmann László

Trautmann László: A COVID-19 járvány okozta gazdasági válságból az Európai Bizottság egy nagyszabású technológiai megújulási programmal szeretne kilábalni, aminek sarkalatos eleme a digitalizáció, az okos eszközök kifejlesztése és elterjesztése. Hogy látod, melyik az a terület, ahol Európa jelentősebb szerepet kaphat az amerikai és a kínai technológia között?

Jakab László: Először is nagyon köszönöm a lehetőséget és üdvözlök mindenkit, aki ezt a beszélgetést olvassa. Azt világosan látni kell, hogy az elmúlt 5-10 évben, amikor technológiai fejlődésről vagy megújulásról beszéltünk, akkor mindig a digitalizáció volt középpontban. Ha azt nézzük, akkor az elmúlt években ebben a digitalizációs versenyben Amerika és Ázsia szinte mindent vitt. Például a mesterséges intelligencia kutatásokban, befektetések mértékét tekintve az Egyesült Államokban 20-25 milliárd dollárt fektettek be évente, hasonló mértékben történt ez Ázsiában is, miközben az Európai Unióban ez az összeg körülbelül 5 milliárd dollár. Európa ebben a tekintetben elég jelentős lemaradásban van.

Olvass tovább