Az amerikai intézményi közgazdaságtan szerint a városok irányítását hozzáértő szakemberekre kell bízni, akik képesek hosszú távú és stratégiai gondolkodásra. Az esztétikai és kulturális gazdagság kiemelt szerepet játszik a városi terek kialakításában, mivel ezek nem csak a lakosság életminőségét javítják, hanem elősegítik a közösségi identitás és összetartozás érzésének erősítését is. A városoknak olyan harmonikus társadalmi struktúrákat és építészeti megoldásokat kell kialakítaniuk, amelyek tükrözik a közösség értékeit és törekvéseit.
A városok fenntartható fejlődése érdekében fontos a városi és vidéki területek közötti szinergiák kihasználása. Az urbanizáció holisztikus megközelítése, amely mindkét környezet előnyeit integrálja, elősegíti a fenntartható fejlődést és javítja az életminőséget. A városi és vidéki területek közötti együttműködés lehetővé teszi az erőforrások hatékonyabb felhasználását és a közösségek közötti kapcsolatok erősítését.
In the realm of economics, fostering debates and embracing diverse opinions is paramount for driving innovation and achieving optimal outcomes. Alan S. Blinder’s seminal work, “A Monetary and Fiscal History of the United States, 1961-2021,” published in October 2022, exemplifies this ethos. Blinder, a renowned economist and Professor at Princeton University, draws from his extensive experience, including roles as Vice Chairman of the Federal Reserve Board and a member of President Clinton’s Council of Economic Advisers, to offer a unique perspective rooted in Keynesian economics. Through his book, Blinder not only enhances our comprehension of various economic concepts but also underscores the significance of critical thinking and vigorous debate in shaping public research.
Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek – ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. (József Attila: Eszmélet, részlet)
Éppen ötven évvel ezelőtt, 1974-ben ötlött fel Rubik Ernőben a Bűvös Kocka gondolata. Építészetet tanult, majd mikor a főiskolán tanítani kezdett, az egyik órája “ábrázoló geometria” volt. Ennek lényege, hogy kétdimenziós képekkel ábrázoljon háromdimenziós tárgyakat. A tárgyat tanítani és tanulni is meglehetős kihívás volt, hiszen a tárgy körébe tartozó jelenségek leírásához nagyon speciális fogalmakra és kifejezésmódra volt szükség. A térben egy egyenest sem egyszerű elképzelni, a komplikáltság pedig növekszik, ha több egyenest próbálunk leírni, melyek még nem is párhuzamosak vagy metszik egymást.
Nicolas Poussin: Tavasz (a korai Édenkert), 1660-1664, forrás: wikipedia.hu
Ismert a tudományos konszenzus, hogy a GDP-ben mért jövedelem áram önmagában nem alkalmas a gazdaság fenntarthatóságának jellemzésére. A fenntarthatóság vagyoni szemlélete szerint a gazdaság teljesítményének megfelelő mutatója a nemzet legszélesebb értelemben vett vagyonának, vagyis a fizikai, humán és környezeti tőke összességének a változása. Ha a jövedelemtermelés a vagyon károsításával jár együtt, akkor ennek következménye a jövőbeli jövedelmek csökkenése, amely esetben a társadalmi-gazdasági rendszer működése nem fenntartható.
Az új folyóirat bevezetőjében megfogalmazott álláspont, miszerint a gazdaság és a politika nem különülhet el, aligha cáfolható. Ugyancsak indokolt a felvetés, hogy új alapokon és elméleti keretek között kell vitát folytatni a gazdaságot és a társadalmat irányító értékrendről. Ezt a felvetést szeretném tovább bontani néhány gondolattal.
A GDP-n túl – a fenntarthatóság vagyoni szemlélete
A tőkealapú megközelítés, vagy a fenntarthatóság jóléti gazdaságtani szemlélete a gazdasági teljesítmény hagyományos mérőszámát hosszú távú szemlélettel bővíti “a GDP-n túlra”. A tőkejavak vagy a vagyon összessége a termelt, az emberi, a természeti és a társadalmi tőkéből áll, és a jelenlegi és a jövőbeli generációk jövedelmének, hasznának és jólétének forrása. Ennek a termelési alapnak a zsugorodása nem fenntartható fejlődést jelez. Míg a fenntarthatóság gyenge kritériuma lehetővé teszi az összes tőkeelem közötti helyettesítést, addig az erős kritérium nem engedi meg a természeti tőke megújuló összetevőjének csökkentését. A Világbank adatait felhasználva azt találtuk, hogy az 1995-2018 közötti időszakban az országok 14%-a, illetve 58%-a nem felelt meg a fenntarthatóság gyenge, illetve erős kritériumának. Emellett összehasonlító elemzést nyújtunk a jólét és összetevőiről néhány kiválasztott OECD-országban. Megállapítottuk, hogy a tőkeelemek közül arányaiban a humán tőke a legjelentősebb, amelyet a termelt tőke követ. A természeti tőke, mind a megújuló, mind a nem megújuló, messze lemarad ezektől. Eredményeink kérdéseket vetnek fel a gazdasági konvergenciával kapcsolatban, valamint megerősítik az adatok létrehozása és a gazdaságstatisztika további módszertani fejlesztésének szükségességét, beleértve a vagyon értékelését is.
The capital approach, or the wealth economy framework of sustainability broadens the conventional measure of economic performance “beyond GDP”, with a long-term view. The totality of capital assets, or wealth, is composed of produced, human, natural and social capital, and is seen as the source of income, benefits, and wellbeing of present and future generations. Shrinkage in this production base signals unsustainable development. While the weak criterion of sustainability allows substitution between all capital elements, the strong criterion does not allow reductions in the renewable component of natural capital. Using World Bank data, we found that during the 1995-2018 period, 14% and 58% of the countries globally did not meet the weak and the strong criteria of sustainability, respectively. Also, a comparative analysis of wealth and its components is provided for selected OECD countries. It is found that human capital is proportionally the most significant among the capital elements, followed by produced capital. Natural capital, both renewable and non-renewable, lags far behind. Our findings raise questions regarding the rationale of economic convergence, as well as confirm the necessity of further methodological improvements regarding data generation and statistics, including the valuation of assets.
Book Review of the Book The Wealth of Religions – The Political Economy of Believing and Belonging by R. J. Barro and R. M. McCleary
A Barro és McCleary által írt The Wealth of Religions (A vallások gazdagsága) című könyv a vallástudomány és a fejlődésgazdaságtan közötti korszakalkotó munka, amely tizenhat évnyi kutatás és szemináriumi munka összefoglalója nyolc fejezetben. A téma nagyon aktuális, figyelem felkeltő és bizonyos mértékig provokatív, tekintve, hogy a politika, a gazdaság és a vallás ma is megosztó téma a legtöbb társadalomban. A vallási terrorizmus, a vallási háborúk és a vallási diszkrimináció megújulásának korában e könyv megírása bátor elkötelezettségről tanúskodik a szabadság, az igazságosság és az egyetemes jólét mellett. Barro és McCleary, akik gazdasági, illetve morálfilozófiai háttérrel rendelkeznek, rengeteg tudományos munkát publikáltak, miközben egyidejűleg a Harvardon a Political Economy of Religions című órát is vezetik azokról a témákról, amelyekről ebben a könyvben írnak, és amelyeket a Princeton University Press adott ki.
The Wealth of Religions by Barro and McCleary is an epoch-making work of the inter-discipline of religious studies and development economics, an eight-chapter summary of sixteen years of research and seminar work. The topic is very up-to-date, eye-catching, and provocative to some extent, considering the fact that politics, economics, and religion remain divisive topics in most societies today. In an era of renewal of religious terrorism, religious wars, and religious discrimination, writing this book shows a brave commitment to freedom, justice, and universal prosperity. Barro and McCleary, coming from an economic and a moral philosopher background, respectively, have published plenty of academic papers, while simultaneously running the class Political Economy of Religions at Harvard on topics they write about in this book, published by the Princeton University Press.
A közgazdasági Nobel-emlékdíjat 1968-ban alapította a Svéd Nemzeti Bank – ezzel ünnepelve fennállásának 300. évfordulóját -, 1969 óta pedig 54 alkalommal osztották ki eddig. Ezalatt az 54 év alatt 27 esetben osztották meg a díjat két vagy több közgazdász között, ami önmagában nem kirívó, hiszen a természettudományok esetében is gyakori, hogy egynél több tudományos életművet díjaznak az adott évben. Bizonyos értelemben sajátossága azonban a közgazdaságtani diszciplínának, hogy nem egyszer volt már példa arra, hogy egyazon évben olyan közgazdászokat díjaztak, akik látszólag egymásnak ellentmondó tudományos eredményekkel járultak hozzá a tudományág műveléséhez.
