Sylvia Nasar A nagy hajsza c. könyve több szempontból is az egyik legkedvesebb olvasmányom, amiből sok meglehetősen érdekes, már-már pletykaszerű információt bányászhat ki az ember jelentős hatású közgazdászok életéről. Az egyik kedvenc sorom az Alfred Marshallnak tulajdonított idézet: „Csupán egy idegen földre tévedt filozófus vagyok”. Soha nem néztem utána Nasar forrásának, de voltaképp nem is annyira fontos, hogy valóban kimondta-e ezeket a szavakat Marshall, már az is sokatmondó, ha csak a szájába adták. Mindenesetre manapság én is valahogy úgy érzem magam, mint egy idegen földre tévedt közgazdász, amikor a különböző, alapvetően leendő menedzsereket célzó tanórákon üldögélek a Lisszaboni Egyetemen. Néhány oktatóm olyan nyelven beszél, és olyan terminusokat használ, amiket az agyam csak nagy erőfeszítések árán tud dekódolni, és sokszor elfog egyfajta nosztalgia a végtelen deriválások iránt, amiket igazándiból mindig is utáltam. Habár az egyetemi karrierem egy menedzsment képzésen kezdődött, gyorsan bevettem a közgazdaságtan felé tartó kanyart, aminek eredményeképp a menedzsment szakzsargont illetően mindezidáig jóindulattal is csak A1-es szintű passzív nyelvtudásom volt – még szerencse, hogy a jelentkezésnél csupán angol nyelvvizsgát vártak el. Azzal azért mégiscsak „eldicsekedhetek”, hogy a menedzserek és közgazdászok között meghúzódó nyelvi szakadéknak mindvégig tudatában voltam az egyetemi éveim alatt, de a K karos hallgatók jó öreg tudományos hübriszével felfegyverkezve mindig azt gondoltam, hogy én állok a szakadék – vagy a történelem? – „jó” oldalán. Most viszont figyelek, igyekszem behozni a lemaradásom, hiszen végtére is, ha nem is ugyanúgy, de ugyanarról kéne beszélnünk.
