2022. április 26-án beszélgettünk a Kandó Klub keretei között Pomázi Gyulával, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökével a szabadalmi jog körüli kihívásokról. A beszélgetés témáját az adta, hogy 2023. január 1. napjától megváltozik az európai szabadalmi rendszer, és megnövekedik a vállalkozók jogtudatosságának, jogérvényesítésének és jogfenntartásának fontossága. A beszélgetést dr. Trautmann László, a Kandó Klub szakmai vezetője koordinálta, és a személyes hallgatóságként részt vevő egyetemi hallgatóknak is volt lehetőségük kérdéseket feltenni.
Pomázi Gyula, elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
A kerekasztal beszélgetés a Kandó Klubbal történő együttműködésben készült. Résztvevők: Szilas Gábor – Magyar Telekom, termékkutatási és piacstratégiai vezető; Fodor Attila – Kandó Kálmán Szakkollégium, Óbudai Egyetem; Fajkusz András – Business IT Club, Budapesti Corvinus Egyetem. Meghívott vendégeink azt a kérdést járták körbe, hogy az online platformok miként tudják segíteni a vállalkozóvá válást a fiatalok körében. A beszélgetést Póta Krisztián a Kandó Klub munkatársa vezette.
A kerekasztal beszélgetés a Kandó Klubbal és a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesülettel együttműködésben készült, a felsőoktatási intézményekben alkalmazott pszichológusok voltak a vendégeink: Füleki Beáta, a FETA ügyvezető elnök, FETA, Németh Marietta, Hallgatói Támogatás vezető, Budapesti Corvinus Egyetem, Perényi Andrea, pszichológus, karriertanácsadó, Budapesti Corvinus Egyetem. Meghívott vendégeink azt a kérdést járták körbe, hogy a járványhelyzettel együtt járó megnövekedett stressz és korlátozások milyen hatással voltak az egyetemi hallgatók mentális egészségére. A beszélgetést Baranyi Dániel, doktorandusz, a Kandó Klub titkára vezette.
A Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdaságtani Szakosztálya interjút készített dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal a hadiipari fejlesztések iparpolitikai és gazdaságpolitikai jelentőségéről, és a jelenlegi hadiipari beruházások hosszú távú hatásáról. A beszélgetés hanganyagát itt találják.
Az interjú során a következő kérdéseket tettük fel:
Haditechnikai szempontból hogyan fog kinézni a jövő hadserege? Mi lesz a katona feladata és ez mennyire fog eltérni a 20. század katonai szerepétől? A hadiipari fejlesztések hogyan tudják segíteni ezt a megváltozott katonai szerepkört?
Az elmúlt néhány évben a hadiipari fejlesztések jelentős lendületet kaptak Magyarországon. Mely ágazatokat érint ez a fejlesztés, mekkora volumenűek ezek a beruházások és a hadiipari kapacitások tervezése során mennyiben voltak tekintettel a NATO-n belüli munkamegosztásra? Mennyiben számítottak a hazai ipari műszaki hagyományok?
Voltak biztonságpolitikai korlátozások a hadiipari beruházások során, a hadiipari termékek exportja esetében? Megkaphatjuk a lehetőséget a legfejlettebb technika gyártására?
A keleti blokk egyik sajátossága volt, hogy a fejlett haditechnika nem hatott a polgári szektorra és nem okozott termelékenységnövekedést. Változik-e ez most az új haditechnikai fejlesztések esetében? És ha igen, akkor hogyan lehet ezt elérni?
A Köz-Gazdaság 2019/4-es számában jelent meg Artner Annamária tanulmánya a technikai haladásról. A szerzővel interjút készítettünk tanulmánya alapján, amit itt találnak.