Az építészetszociológia szerepe a gazdaságfejlesztésben
Tamáska Máté: Gondolatok az építészetszociológia és a szociológia viszonyáról című tanulmányának recenziója
Szőnyi István: Erzsébet híd,
szerző: Lits Levente, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Tamáska Máté építészmérnök és szociológus 2020-ban írt tanulmánya hivatott bevezetni a magyar tudományos párbeszédbe az építészetszociológia fogalmát, amely nemcsak szociológusok és építészek számára nyit perspektívát és emlékeztet a tudományterületek közös gondolkozásának szükségességére, hanem a leendő közgazdászoknak és a mindenkori szakmai döntéshozóknak is fontos támpont lehet a gazdaság- és településfejlesztés irányainak kijelölésekor. A következőkben a Szociológiai Szemle által megjelentetett Gondolatok az építészetszociológia és a szociológia viszonyáról című munka rövid bemutatása után szeretnék kitérni az interdiszciplina döntéshozói és gazdaságetikai jelentőségére.
Boticelli: Vénusz születése, és a művészettörténészek szerint a kép hibája forrás: https://brightside.me/creativity-art/10-mistakes-world-famous-artists-made-that-we-likely-never-noticed-795919/
szerző: Szabó Ádám Zoltán, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
A XXI. század digitalizációs fejlődése – felváltva a hidegháború nukleáris fegyverkezési versenyének bő négy évtizedes hagyományait – új versengési távlatokat nyitott a nemzetközi arénában. Nicole Perlothnak, a New York Times kiberbiztonsággal foglalkozó munkatársának nemrég megjelenő, „This is How They Tell Me The World Ends” című könyve[1] ezt az új hadszínteret, valamint az Amerikai Egyesült Államoknak ebben betöltött szerepét igyekszik bemutatni. A hidegháborút követő időszak legnagyobb befolyású nemzeti szereplőjeként – bár a mai multipolaritásban kétségtelenül mérséklődött globális befolyása – az USA megkerülhetetlen aktor a nemzetközi színtéren nemcsak katonai, de gazdasági, politikai, valamint kulturális tekintetben is. Érdekes kérdés azonban, hogy kiberbiztonság területén rendelkezik-e dominanciával, és ha igen, milyen mértékű ez a monopóliuma.
(JOURNAL OF ECONOMIC PERSPECTIVES, VOL. 35, NO. 2, SPRING 2021, pp. 3-22)
Gerhard Richter: Motorcsónak, 1965 (részlet a Valós látszat kiállításból a Magyar Nemzeti Galériából)
szerző: Balogh Attila
Philip R. Lane – az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja, a dublini Trinity College tiszteletbeli professzora és a londoni Gazdaságpolitikai Kutatási Központ kutatója – nemrégiben cikket jelentetett meg a Journal of Economic Perspective tavaszi számában; aminek célkitűzése volt bemutatni az euró múltját, jelenét és jövőjét. Teszi ezt azért, hogy bebizonyítsa, van helye az Unió közös pénzének, mégha néhány szempontból finomhangolásra is van szükség.
(David Dorn, Josef Zweimüller: Migration and Labor Market Integration in Europe), Journal of Economic Perspectives, VOL. 35, NO. 2, SPRING 2021, (pp. 49-76)
szerző: Pókász Zoltán, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Plakát Mrozek Emigránsok című színdarabjáról
A cikk azt hivatott megvizsgálni, hogy milyen az állapota az európai munkaerőpiacnak, és hogy a munkaerőpiaci integráció milyen mértékben valósult meg.
Interjú Prof. Dr. Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával
Professzor Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora (fotó: Durbák György)
2021. szeptember 15-én a Köz-Gazdaság interjút készített Prof. Dr. Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával a technológiai fejlődés lehetőségeiről és szükségszerűségéről, illetve ezzel kapcsolatban az egyetemek feladatairól.
szerző: Szabó Dorottya, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
A munkaerőpiac strukturális átalakulásával párhuzamosan a munkavállalók munkahelyi elvárásai is átformálódtak az utóbbi évtizedekben. A munkahelyek biztonságának biztosítása, a munkavállalók megfelelő ösztönzése, és partnerként való kezelése olyan szempontok, amik felértékelődtek a közelmúltban. A következőkben az Eurofound (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) 2005-ben, 2010-ben és 2015-ben elkészített, munkahelyi körülményekre fókuszáló felméréséből[1] mutatok be adatokat a térség országaira, illetve az EU-s átlagra vonatkozóan, hogy képet kapjunk a munkahelyi értékek alakulásának eddigi trendjeiről. Ez azért is fontos, mert a koronavírusjárvány ezeket a trendeket és folyamatokat feltehetően csak felgyorsította, és fontos, hogy a munkaadók megfelelően és elég gyorsan reagáljanak a munkavállalói attitűd változására.
Technológiai jövőképek Magyarországon – kerekasztal-beszélgetés az 59. Közgazdász-vándorgyűlés Fejlődésgazdaságtani szekciójában
szerző: Lits Levente, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Különös, és egyben meglepő beszélgetésnek biztosított táptalajt az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztályának elnöke, Trautmann László, aki a tudományos élet egymástól távol eső területeiről invitált egyetemi vezetőket és kutatókat az 59. Közgazdász-vándorgyűlés Fejlődésgazdaságtani szekciójának kerekasztalához. A beszélgetés résztvevője volt Csath Magdolna, a PPKE és Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofessszora, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, az MKT Versenyképességi, valamint Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja, Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese, valamint Levendovszky János, a BME tudományos és innovációs rektorhelyettese. Trautmann László felvezetőjében felidézte Robert Schiller legújabb könyvét (Narratív közgazdaságtan) és elmondta, hogy Shiller a műben arról ír, milyen fontos a közös narratíva, a közös jövőkép a gazdasági fejlődéshez, és technológiai jövőkép nélkül nincs gazdasági fejlődés. Így adódik a kérdés: milyen fordulat zajlik a technológiai jövőkép kialakításában és hogyan tekintenek mindezekre a nem műszaki értelmiségiek, valamint maguk a vállalkozók.
Siessünk költőkről írni, mielőtt Apponyi Albert költészeti felügyelőknek nevezné ki Endrődi Sándort, Szabolcskát vagy Bárd Miklóst. Siessünk, mert a piktorok már soron vannak: Apponyi elhelyezi őket Szabolcsban, Csíkban, Árvában. Tulipán-országban kész az új jelszó: vissza kell tartani az átkos külföldtől, főképpen Nyugattól, a honi művészeket. „Kedves, magyar juhok, maradjatok szépen a karámban, a magyar karámban. Hízott juhot, valóságosat, és gyapjút, csak a magyar agrárius nagyuraknak szabad külföldre szállítani.” Ezer és egy szerencse, hogy Hunniában ezidőszerint a kutya sem tiszteli meg valamennyi lábával a versíró urakat. Szóval a magyar poéták még szabad emberek, ha nincsenek elcsukva, mint olykor Csizmadia Sándor. Mivel úgy sem érdekel ez otthon, Magyarországon, senkit, miért ne beszélnőnk Victor Hugo és Verlaine nagy pöréről?
Ez a Párizs, ez a bolond Párizs, ennek mindenre van ideje. Most Marokkó, Berlin, Róma vennék el minden más nációnak az érdeklődő kedvét. És itt, Franciaországban, a szocialisták sem amolyan játszó kedvű, pajkos diákok, mint másutt. Franciaországnak öt éven belül, mondjuk tíz éven belül, szűz, való, szocialista kormánya lesz. S ma Párizs komolyan kiváncsi arra, hogy Fernand Gregh és Vielé-Griffin mit végeznek? Magyarországon a vezércikk az újságokban arra van kigondolva, hogy a világ ügyét-baját eligazítsa. S bár a magyar vezércikk ellenére sokat változott csak mostanában is már a világ arculatja, Ábrányi Kornélnak van igaza. Miért ne igazítsa a világnak ő sorsát a magyar vezércikk? Holott, ha nem igazítaná, akkor is írnának magyar vezércikkeket s akkor is kellene valaminek történni.
Franciaországban pedig szertelenül is büdösen [!] nyugodtan nem így csinálják a dolgot. Vezércikkeket írnak, igen komoly napokban, poéták béka-egér harcáról, mivel errefelé még ma is komolyan veszik a poétákat. S egy jó poéta, egy valaki, itt ma is szinte több, mint Brisson, sőt Justh Gyula. Ezek furcsa s otthon igazán érthetetlen dolgok, beszéljünk hát végre a poétákról. De még nem: Napóleon századának bús tanúságát írjuk előbb ide. Ez a nevezetes század Napóleonnal kezdte s Nietzschével végezte szépen és stílusosan. Közben azonban mégis csak Franciaország igazította a világot s megszülte, illő távolságban egymástól Victor Hugót és Verlaine-t.
Victor Hugo és Verlaine, mégis csak ők voltak a két legelső ember mostanában. Comte, Darwin, Kant, Spencer s valamennyi szigorú nagyja a múlt századnak: mások. Talán ostobán és helytelenül, de valóban, poétái által szólja el még ma is magát a korszak, minden korszak. Pláne ott, ahol a versnek forró múltja van, mint Franciaországban, mely Horatiussal tart rokonságot s még tovább megy: Párizsát az új Athénnek tartja.
Vielé-Griffin és Fernand Gregh kicsi emberek s vitájuk, háborújok minden más országban operett-téma volna. Itt, Franciaországban, itt Párizsban nem az, és százszor nem az, mert itt vers és művészet nem hivalkodás és nem luxus, hanem levegő. Vielé-Griffin a szimbolisták ügyvédje. Fernand Gregh a humanista költő-iskoláé. Egyetlen ország és kultúra a világon a francia, hol szabad az ilyen harc. Egy kis bátorsággal azt mondhatnók, hogy itt az izmos, vaskos, munkás középszerűségre nagyobb szükség van, mint a zsenire. Itt tehát szabad költő-iskolákat is csinálni s szabad veszekedni táncmesterek módjára arról, hogy milyen legyen a jövő vers.
Nekünk pedig, Párizs megtűrt és édesen borongó vendégeinek, szabad meglátnunk, hogy ím még mindig Victor Hugo és Verlaine birkóznak.
Mert hát kik is ők: a dölyfös francia Jupiter s az isteni faun? Típusai annak a kétféle kiválóságnak, mely örök: a hasonlóságénak és a differenciáltságénak. Victor Hugo fajsúlya ugyanaz volt, mint Jersey-szigetbeli magyar társáé, például a Teleki Sándoré. Ő, Victor Hugo, részeg volt korának politikai eszméitől s csak éppen ereje, impulziója s szótára volt nagyobb, mint egy romantikus, forradalmár kereskedő-segédé. Őt az emberi és tömegi hasonlóságok űzték, lelkesítették és forralták s nem volt egy hangja, mely ne lett volna a Montmartre békés szatócsáé is.
Verlaine-nél megfordult a század és a század embere. Verlaine már az ember volt, az ember, a differenciálódott, a gyalázatosan őszinte ember. Victor Hugónak testvére lehetett III. Napóleontól az utolsó krími tatárig bárki. Verlaine testvére már csak a differenciálódott, a nagyon elszánt, a magát veséjéig ismerő és analizáló, új ember lehetett. Az, akit nem kap el a tömeg s aki a világot nem a népgyűlésekről, de a szörnyű, önmagát vizsgáló, mély, individuális lelki órákból ismeri. Ez nem meghódolás annak az iskolának, melynek nálunk talán Diner-Dénes József volna az atyamestere. Ám mégis Verlaine-en már érzik, hogy önbűnös lelke mindazok helyett sír, kiket elnyomorított egy hitvány, hazug és hóhér társadalom. Nem lehet azt számmal kifejezni, mennyivel több és emberibb a minden bűnünkben és erényünkben közös Verlaine, mint a minden bűnünkkel és erényünkkel olcsón és rendesen hivalkodó Victor Hugo.
Azért érdekes a Vielé-Griffin és Fernand Gregh harca, mert ez a Hugo és Verlaine harca. Annyival szebb ez a harc, mert ez a Fernand Gregh semmi egyebet sem tud csinálni, mint átírja, popularizálja a Verlaine verseit. S ezt éppen olyan büntetlenül teheti, mint például Magyarországon Kossuth Ferenc teszi a politikában Kossuth Lajos elveivel.
Azt mondja Fernand Gregh, hogy a poézisnak nem szabad a háborgó, haladó, nagyszerű életet negligálnia. Oh kis impotensek, de jó is nektek ez a mi korunk, ahol Magyarországon kívül minden országok társadalma megújulni akar. De a poéta se tegyen mást, mint amit Jaurès, Guesde, Bebel, Bokányi és Weltner akarnak? Akkor menjen el népgyűlési vagy szakszervezeti jegyzőnek. És akkor új Victor Hugo lehet mindenki, aki Marxot nem szidja s az általános titkos választói jog alapján faragja a verseit. Óh, csak egyébként már itt tartanónk Magyarországon, ahol a régi perzsa költőkénél is hátulsóbb dolgokat visszhangoz és hirdet a megtűrt poézis.
Költők pedig azok, akik túljárnak politikán, helyzeten, divaton és zsargonon. Költő az, aki nem disznótorokról hozza a világnézletét, de akiben benne szenved, sír, átkozódik, ujjong a kor. De úgy, hogy különbözzék mindenki mástól, Somogyi Aladártól, Lengyel Zoltántól éppen úgy, mint Lampérth Gézától és Sajó Sándortól.
Nehezen, fájón, de mégis egy reakcionárius írótól írunk ide végül valamit. Barrès dicsőíti egyik könyvében az ént, az egyént. Ez minden, ez a legtöbb: az egyéniség, a belső, delikát és szigorú egyéniség. Ezután rögtön a publikum erudíciója következik. Az igazi egyéniséget úgy, ahogy ő érzi és akarja, úgyse értik meg sehol. De legalább kevesebb legyen azoknak a száma, akik – egészen félreértik. Egy pompás kultúrában, nagy és válogató publikum előtt még Szabolcska Mihály is lehetne nagy költő. Frissonokat, különös vadságokat s nem tudom én mit fedeznénk föl ez idő szerint együgyű verseiben. Kell-e, szabad-e ilyen dolgokról mesélni Magyarországon, ahol a nyomtatott betűt nagyobb ellenségnek tekintik, mint Perzsiában? Talán bűn, talán kár, de egy dolog bizonyos: Magyarországon adják legkönnyebben az írói türelmi bárcát. Festőkről még esik szó, sőt festőket még meg is rendszabályoznak. De már írni minden boldogtalannak szabad s az írók jó kilencven percentjének ködös és opálos fogalma sincs arról, ami a mai embert kormányozza. Lehet, hogy ők erről nem tehetnek. Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita. Meg kell háborodnia az embernek, ha megkísérti, hogy kultúrtársadalmak életét Magyarországéval hasonlítsa össze.(Párizs, december hava).
Michael Best:Hogy történik valójában a növekedés? – Gazdasági csodák teremtése termelés, irányítás és készségek által (Pallas Athéné Könyvkiadó Kft., 2019)
szerző: Póta Krisztián
Nyakunkon a 4. ipari forradalommal és annak a termelésre gyakorolt hatásaival fontos ezt az átalakulást jobban megismerni és megérteni, hogy jól tudjunk hozzá alkalmazkodni. Az ipar szerepe a modern gazdaságokban ugyan csökkent és eltolódott a fókusz a szolgáltató szektor irányába, ennek ellenére soha nem látott mértékű iparfejlesztések kezdődte a világ különböző országaiban, ezzel is hozzájárulva a hosszú távú és fenntartható fejlődéshez.
Az OECD kezdeményezésére 2007-től a fejlett országok kidolgoztak egy mutatószámrendszert a fejlődés, a társadalmi, gazdasági haladás és a környezeti változás leírására. Magyarország a Központi Statisztikai Hivatalt bízta meg e mutatószámrendszer konkrét kidolgozásával. A széles társadalmi és szakmai egyeztetéseken kialakított mutatószámok három fő elemből állnak: a gazdasági-, a társadalmi- és a környezeti mutatókból. A társadalmi mutatószámon belül a 2.8. mutatószámcsoport foglalkozik az egészség, az egészségi állapot, egészséget meghatározó tényezőkkel, amit a cikkben bemutatunk. Ezek mérik az egészségügyi beavatkozások és szolgáltatások adatait, és mutatják a népesség egészségügyi állapotának változását.
